Igaz, csak a 2. harmad elejétől de megnéztem tegnap a meccsünket a Washington ellen.
Annak ellenére, hogy kikaptunk egyáltalán nem rossz szájízzel lehetett nézni a meccset.
Hajtottunk, tepertünk, nem játszottunk alárendelt szerepet és még akár nyerhettünk volna is (a görög egymaga kihagyott legalább öt ziccert, de így legalább tudja azt mondani az ember: "most így jött össze").
Az akarat szempontjából ha az elmúlt pár évben csak negyede ennyi lett volna tapasztalható a jégen, azt hiszem nem is szólhattunk volna semmit.

Ovechkin-nel nem tudom mi történt, úgy viselkedett mint egy "játék-intelligencia", holott szerintem mindenki előtt tiszta sor, hogy egy tapló paraszt.
Amikor véletlenül (és tényleg véletlen volt!!!) pofán nyomta az egyik játékosunkat ütővel, odament, elnézést kért. Nem önzőzött, nem láttam hisztizni sem és nem akarta minden áron önmagára ruházni a befejező ember szerepét sem.
Lehet, hogy az áhított Stanley kupa győzelem némileg beindíthatta az eddig nem éppen gőzerővel robogó személyiségfejlődését is?
Jobb később mint soha, minden esetre azért egy nem egész meccsből még nem vonnék le nagyívű következtetéseket.